Irodalom / Bibliography

Gyűjtõk és gyűjtemények 2002-2003

Á llhatatos művész bemutatkozásának vagyunk tanúi, Dargay Lajos ugyanis sok mindent feláldozott azért, hogy végigjárja választott útját. Olyan művészeti ág, műfaj képviselője ugyanis, amely évtizedeken át nem volt itthon szalonképes, a hivatal gyakran úgy tett, mintha kinetikus művészet egyáltalán nem is létezne. Még csak azt se lehet mondani, hogy a hírhedt három kultúrpolitikai T közül a tűrt vagy a tiltott kategóriába került volna, egyszerűen nem volt legitimációja, az irányítók szemében nem létezett, már pedig ami nincs, azt tűrni sem lehet, tiltani se kell. Jellemző tünet, hogy sokáig kinetikus művészt még a Művészet Alap tagjai közé se vettek fel, a festők a szobrászok közé sorolták, azok pedig nem vállalták.

Ma már nehéz megállapítani, hogy tulajdonképpen mi gátolta a kinetikus művészet elfogadását, hiszen egy ilyen kibernetikai meghatározottságú művészet eleve alkalmatlan a direkt politikai állásfoglalásra. Talán abban rejlik a magyarázat, hogy a magyar művészetbe túlontúl beleivódott a valóságutánzás stíluskövetelménye. Pedig voltak előzmények, hiszen Moholy-Nagy László (…-…) Európában az elsők között szerkesztette meg fénymobilját és bizonyította művészetében, hogy a mozgás és a fény is művészetteremtő tényező. Tegyük azonban hozzá: mindezt külföldön teremtette meg.

Dargay is hamarabb aratott sikert külföldön, mint hazájában… (…) Itthon inkább a nyolcvanas évektől szaporodnak bemutatkozásai - szűk szakmai sikert aratva, hiszen nemcsak a művelődési politika, hanem a sajtó se igen figyelt fel a hazai kinetikus és kibernetikus művészetre.

Dargay azonban nem törődött a visszhangtalansággal, járta a maga útját. Magabiztosságát segítette, hogy mögötte érezhette a kinetikus művészet nagy öregjének, Nicolas Schöffernek (1912-1992) bizalmát, szellemi támogatását, hiszen a műfaj élő legnagyobbja Dargayt tartotta a legjobb tanítványának ezért is bízta rá a kalocsai Schöffer Gyűjtemény szervezését és általában a kinetikus művészet hazai patronálását. Dargay vállalja a Mestert, hű tanítvány, de inkább csak a Mester szellemét követi, művészetében azonban több mint tanítvány, szuverén alkotó.

Nehéz szavakkal jellemezni Dargay művészetét, hiszen a kinetikus műveknél még oly fogódzók sem állnak az ismertető rendelkezésére, mint egy más műfajú modern kép vagy szobor esetében. A művészettörténet-tudomány korábbi kategóriái alkalmatlanok mindenfajta leírásra vagy értelmezésre, hiszen e műveket a technika, a kibernetikai logika élteti és a kifejezés legfőbb tényezője a szavakkal úgyszólván tolmácsolhatatlan mozgás és fényeffektus. Dargay vállalja, hogy a kinetikus és kibernetikus művészet a konstruktivizmus szülötte, művei puritán konstrukciók. A technikai fegyelem megköveteli a rendet, a szabályt. Ám nézzük, hogy mennyi poézis rejlik e kezes gépekben és a tiszta képkonstrukciókban, fénymodulátorokban vagy például a monumentális méretű levegőszoborban! (…)

Látszólag kívül áll a művészet szféráján, hiszen a technika csupán esztétikai jelentéseket tolmácsolhat - mégis a mozgás, a fény, a tiszta konstruktivitás túlemeli e munkákat a puszta esztétikum, a tetszés világán, a "kellemes" esztétikai szféráján. Mert bármennyire objektívek is e konstrukciók, okosak, mint az önnön logikájukat működésükben feltáró gépek - mögöttük ott az ember alkotó gesztusa, a gépet, a természeti törvényeket, a matematikai, kibernetikai felismeréseket saját szolgálatába állítani tudó kreativitás és ami ettől elválaszthatatlan: a gépet konstruáló ember tudatossága és eredendő bizonytalansága.

Rendet teremtő, konstruktív művészet ez vajon Dargay korunk éktelen káoszából menekül a megszerkesztett rend illúziójába? Valamiféle jövőbeli kibernetikus világ jelzései e művek? Lehet. Tény azonban, hogy önmagában megoldott, plasztikai/vizuális élményeket ébresztő alkotások, amelyekben találkozik a ráció és a poézis. Dőreség lenne a kinetikus művészet műfaj-hovatartozásáról elmélkedni - nézzük inkább a műveket, hagyjuk, hogy feltárják jelentésüket, önrealizáló processzusukat, konstruktív logikájukat…

Dr. Németh Lajos művészettörténész, akadémikus

Sammlers und Sammlungen 2002-2003

D as festzustellen, was die Akzeptierung kinetischen Kunst in Ungarn eigentlich verhindert hatte, ist heute schon recht schwierig, wobei diese Kunstgattung für eine direkte politische Stellungsnahme von vornherein ungeeignet war.Die vielzu starke Verankerung in der naturgetreuen Darstellung in der ungarischen Kunst, könnte eine Erklärung dafür sein. Obgleich eine Vorgeschichte vorhanden war, da Moholy-Nagy, unter den Ersten in Europa, sein Lichtobjekt konstruierte und durch seine Kunst bewies, dass auch Bewegung und Licht kunstbildende Faktoren sind. Es muss allerdings beigefügt werden, dass er all das im Ausland zustande brachte. (...)

Auch Dargay war im Ausland früher erfolgreich, als in seiner Heimat. Bereits 1973 stellte er im Museo d'Arte Moderna in Mailand aus und fünf Jahre später im Unesco-Palast in Paris. Hierzulande häufen sich seine Präsentationen erst ab den 80er Jahren und sind nur in engeren Fachkreisen erfolgreich. Weder Kulturpolitik noch Presse beachteten die ungarische kinetische und kybernetische Kunst.

Dargay kümmerte sich wenig um das fehlende Echo. Er ging auf seinem Weg weiter. Er wusste das Vertrauen und die geistige Unterstützung des Großmeisters der kinetischen Kunst hinter sich und das stärkte sein Selbstvertrauen. Nicolas Schöffer, die größte, heute lebende Figur dieser Gattung hielt Dargay für seinen besten Nachfolger und beauftragte ihn mit der Organisationsarbeit der Schöffer Sammlung in Kalocsa und überhaupt mit der Förderung der ungarischen, kinetischen Kunst. Dargay ist seinem Meister treu, doch folgt er ihm eher geistig. In seiner souveränen Kunst ist aber Dargay mehr als ein einfacher Nachfolger.

Eine strenge Kunst ist seine. Diszipliniert, naturwissenschaftlich begründet und auf den ersten Blick außerhalb der Kunstsphäre stehend, da die Technik nur ästhetische Inhalte überbringen kann. Doch die Bewegung, das Licht und der saubere Konstruktivismus heben diese Arbeiten über die pure Ästhetik, über die Welt des Gefallens, über die Sphäre des "Angenehmen" hinaus. Seien diese Konstruktionen nochmal so objektiv und klug, wie es Maschinen sind, die in ihrer Funktion ihre Eigenlogik freisetzen - hinter ihnen steht aber die schöpferische Geste des Menschen und die Kreativität, die die Maschinen, Naturgesetze, mathematische und kibernetische Entdeckungen in ihren Dienst stellen kann. Und, untrennbar davon, auch die Absicht des maschinenbauenden Menschen und seine ursprüngliche Unsicherheit.

Dr. Lajos Németh Kunsthistoriker, Akademiker